Az 1 milliárd 660 millió forintból megvalósuló fejlesztés már szemmel látható eredményeket hozott, hiszen a külső épület felújítási munkák egy része már a végéhez közeledik, s rövidesen már a restaurátorok kezdenek hozzá a belső terek rendbehozásához.
Nagy erőkkel folyik a munka a királyi kastély Rudolf- és Gizella-szárnya, valamint a kastélypark felújítás alatt álló részén. Az épület külső munkáinak egy része a héten már befejeződik, így az állványokat elbontják, s a továbbiakban az Erzsébet-terasz helyreállításán dolgoznak, itt még meghagyják a kerítést a további zavartalan munkavégzés érdekében, hiszen itt márciusra fejezik be a helyreállítást.
A következő időszakban az épület belseje is megszépül. Az előkészítések lassan véget érnek, a fűtési és az elektromos rendszer kiépítése után rövidesen a restaurátorok keze nyomán a belső falrészek is visszanyerik eredeti szépségüket. Ők a tervek szerint november közepén kezdik meg a munkát. A belső felújítás 2010 májusára ér véget, s júniusban, a koronázási hétvégén már a látogatók is megtekinthetik a megújult termeket. Az emeleten kiállítások, az alsó szinten pedig kereskedelmi egységek kapnak majd helyet. A belső rész nem csak az emeleti kiállítási tér miatt változik meg, új helyre kerül a kávézó is, ahonnan az Erzsébet-teraszra juthatnak ki a látogatók, s az épületből lesz megközelíthető a helyreállított Horthy-bunker is. A már most is nagy érdeklődést kiváltó létesítménybe csak minimális berendezés kerül, nem az eredetinek megfelelően bútorozzák be, inkább a hangulati helyreállításra törekednek – tájékoztatta lapunkat Újvári Tamás igazgatóhelyettes.
A felújítást követően a kiállításra alkalmas terület kétszeresére növekszik majd. A Gizella-szárnyban a kastély XX. századi történetét, lakói közül IV. Károly és Horthy Miklós emlékét idézik majd fel. A Rudolf-szárnyban pedig nemzetközi viszonylatban is jegyezhető időszaki kiállításokat rendeznek majd be. Látványosan bővül a múzeum tematika, nyomon követhetjük Magyarország fürdőkultúrájának fejlődését, a hajózástörténeti állandó kiállításon pedig interaktív tablók is segítik majd a tájékozódást. Nem beszélve arról, hogy a már eddig is láttatott fegyvertörténeti tárlat ugyancsak méltó helyre kerülhet. Berendezik a régi hangszerek múzeumát, amivel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Gödöllő a régi magyar zene központjává váljék.
A tervezett kiállításokhoz folyamatosan szerzik be az új múzeumi tárgyakat. A már megérkezett kályhákat, ülőgarnitúrákat és festményeket már előkészítették restaurálásra, mivel többségüknél erre nagy szükség van. A megnyíló kiállítások anyagának másik részén különböző múzeumokból, gyűjteményekből és magánszemélyektől szerzik be. Ennek lebonyolítása, valamint a kutatómunka folyamatosan zajlik. A jövőre megnyíló kiállítás egyik darabja lesz például az a Telegdy László festmény is, amit nemrégiben vásárolt meg a kastély. Az 1870-es években készült alkotás rövidesen helyreállításra kerülő Hattyús tavat ábrázolja.
Nem csak az épületen történtek jelentős változások az elmúlt hónapokban, a kastélypark is új arculatot ölt. Az elmúlt hónapokban elvégezték a talajmunkákat és kivágták a már rendkívül rossz állapotban lévő fákat. A csupasszá vált terület most ismét megtelik élettel, hiszen a múlt héten már megérkeztek a növények, és megkezdték az ültetést is.
Pontosan 98 darab új, ha méter magas vadgesztenyefa kerül végleges helyére a napokban, s két héten belül a növények nagy részét beültetik. A gesztenyék mellett 76 facsemetét ültetnek el, 10.000 tő cserje és talajtakaró, 50.000 tő évelő kerül a helyére, amit tavasszal még 1500 tő egynyári növénnyel egészítenek ki.
A növényekről automata öntözőrendszer gondoskodik majd, amihez 7,5 km csőhálózatot fektettek le, s azok akik gyönyörködni szeretnének a terület szépségében, szilárd, zúzottkőből kialakított, térdmagasságig megvilágított sétányon indulhatnak majd el bejárni a parkot. Ennek a kiépítése is folyamatban van. A tervek szerint az Adventi Kastélynapokban a park egy részét már megcsodálhatják a látogatók.
Forrás: Gödöllői Szolgálat



















